Ne feledkezzünk meg a földi mozgás harmadik dimenziójáról sem. Mindig megdöbbenek, amikor azt látom, hogy akik legföljebb a negyedik emeleten laknak, lifttel járnak. Franciaországban a lépcsőjárás a mindennapi rutin része. Ha nem kell nehéz csomagot cipelnem, eszembe se jut néhány emeletet lifttel megtenni. Ráadásul Párizsban a régi házak többségében nincs is lift.

Persze, senki sem mászik lépcsőt több mint egy órán át naponta. De gondold csak végig: a test 60 kalóriát éget el egy órai alvással; úszással 430-at, lépcsőzéssel viszont 1100 kalóriát óránként. Éljen a lépcső!

Harmadéves voltam Párizsban, amikor az a szerencse ért, hogy egy festő lakását "őriztem", aki ideje nagy részét Collioure-ban, ebben a kedves déli városban töltötte. Egy baj akadta csak: a hatodikon volt. Amikor odaköltöztem, már lefogytam néhány kilót a cseregyerekként fölszedettekből, de ha nem így történt volna, a lépcsőzés biztos megoldást kínált volna. Minden erőfeszítés nélkül fogytam, kivált májusban és júniusban, a vizsgák idején, amikor szinte egész nap a lépcsőt jártam. Lementem tanulni a kis térre, aztán föl ebédelni vagy a vécére, vagy egy másik könyvért, amire szükségem lett, vagy a füzetemért, amikor órára mentem a sarokra. Sikerült naponta hatszor-nyolcszor megmásznom a nyolcvankilenc lépcsőt (a számolás külön játék volt). Nyárra lötyögtek rajtam a ruháim (a napi csokoládé, kenyér, és a barátokkal ebédelés ellenére), és amikor júliusban bikinit vettem, a változás, hála a lépcsőnek, döbbenetes volt. Jobb láb- és fenékedzést egyetlen edző sem tudott volna nekem kitalálni. Ekkor szoktam hozzá a lépcsőzéshez, és máig oly fantasztikusan keresem, ahogy a legtöbb amerikai elkerülni igyekszik.

Meglepő amerikai paradoxon: egy nemzet, amelynek ennyi nagyszerű sportolója van, és ennyire odavan a sportért, mégjobban a testedzésért, valahogy mindig elkerüli az egészséges mozgás könnyű, természetes útját. Néha úgy gondolom, hogy ez a sok sportgép a puritanizmus nyomait őrzi: a nyilvános önsanyargatás kompenzálja a kocsizás és túlevés bűneit. A francia nő, boldogan, nem szenved egyiktől sem. A jóllét az egyensúly nagy művészete.

Tényleg pofonegyszerűnek látszik minden nap néhány lépéssel többet gyalogolni, mégis lehet, hogy számodra valamiért mégsem alkalmas módszer ez, esetleg az orvosod nem tanácsolja. (Mindig kérdezd meg őt, bármilyen testedzés előtt.) Ebben az esetben ki lehet találni más kalóriaégető módszereket. Akárcsak az evésnél, itt is a kompenzálás a legfontosabb; először is az úgynevezett kényelmi eszközök birodalmában kell körülnézni. Sok mindent találtak ki azért, hogy könnyebbé tegye az életet, a távirányítótól a nem gyűrődő ágyneműig, de ezek valójában csak az ülve töltött időnket növeleik. Adadtok mutatják, hogy az Amerikában élő ámisok kevésbé hajlamosak az elhízásra, mint a többi amerikai. Ha a házimunkát nem végeérhetetlen rabszolga-tevékenységnek, hanem az enyhe testmozgás meditatív formájának tekinted, segíted a fogyást - és saját jóllétedet. Most is azt mondom: találj valamit, amit jutalomnak tudsz tekinteni. A lakás kitakarítása - akár hiszed, akár nem, javíthat a hangulatodon. Hiszen elvégeztél egy munkát, s ez egyszerű kielégülést okoz egy olyan világban, ahol a feladatok egyre összetettebbek, és minden munkafolyamat hetekig tart.

Ne hagyd, hogy becsapjon az amerikai divat: ne szemléld a földhözragadt testedzés világát úgy, mintha csak öregeknek és gyengéknek tenne jót. A nőknek - bármilyen korúak is - fantasztikusan jót tesz a rutinszerű mozgás. És ne feledd: az elvárt eredmény függvényében növelheted vagy csökkentheted a tempót. Francia nőnek lenni folyamatos finomhangolást jelent. Gyakorold, és hamarosan gondolnod sem kell rá, annyira reflexszerű lesz.