Franciaországban kávét rendszerint reggelire adnak, és az étkezés végén. Nem isszuk egész nap, mint az amerikaiak, ez rémes szokás. Ha nem iszol vizet az első csésze kávé előtt, máris rosszul kezded a napot, hiszen a kávé kihajtja a szervezet víztartalékát (ami amúgy is megcsappant már az alvás alatt). A franciáknál nem nagy divat a tea (ennek talán van némi köze az angolokhoz fűződő viszonyunknak is...). Miközben egyre több teázót, teaszalont látok, attól tartok, főleg a turisták elkápráztatása a cél: még egy hely, ahol isteni süteményeket adnak! A gyógyteaát (amiben minden van, kivéve tealevelet) viszont szeretjük otthon és étteremben is. Szinte semmi koffeint nem tartalmaz, és majdnem olyan jó, mint a tiszta víz. Régóta része a gasztronómiai repertoárunknak: vacsora után, lefekvés előtt fogyasztjuk.

Otthon mindannyian gyógyteát ittunk. Lehet, hogy ez volt anyám trükkje arra, hogy vizet igyunk lefekvés előtt. Milyen finom volt! Hétközben vacsora után, hétvégén egy kicsit később ott állt az asztalon az illatozó kanna - a családi szertartás része, az utolsó ürügy arra, hogy együtt legyünk. Szerettem gyógyfüvet szedni. Mindig volt hat-nyolc üvegben szárított gyógyfű. A nagyanyám háza mögötti erdőben szedtük, vagy hoztuk valahonnan a nyári vakációról. Nagyanyámtól és nagynénimtől a házi orvoslás egész arzenálját tanultam meg: a verbéna (citromos íze van), a hársfavirág (még érezni rajta a hárs kissé fás ízét) bármikor jó, de kivált étkezés után; a kamilla (virágos aromáján átüt az almaíz) alvásra; a mentát Marokkóban minden időben fölszolgálják (valószínűleg gyarmati szokásként került vissza), az emésztést segíti - és így tovább. Néha összekevertünk néhányat, és zacskóba tettük. A színtelen áruházi teástasak ehhez képest kifejezetten sterilnek tűnik.

Miközben az esti teát szürcsölgettük, rendszerint másnapi terveinkről beszélgettünk, vagy más egyébről. E negyedórás családi szertartás a hétvégéken és vendégjárás idején olykor néhány óráig is eltartott. És nem ettünk közben, csak ittunk. Élesen emlékszem, hogy amikor Párizsban tanultam, és havonta egyszer hazamentem, anyámmal mi maradtunk fenn legtovább, a gyógytea mellett beszélgettünk olykor hajnali kettőig-háromig - aztán aludtunk, mint a kisangyal.