Franciaországban felnőni azt jelenti, hogy rengeteg gyümölcsöt enni - mármint szezonban. Legalábbis a mi családunkban. A kertben sorokban termett az eper, a hatalmas cseresznyefán pedig a nagyszemű, húsos cseresznye ráadásul két színben, egy kisebb fán pedig a megy; a málna és szederbokor úgy nőtt a kőfal mentén, mint a dusva, közvetlenül a dió- és a mogyorófa mellett. És voltak kis parcellák is, bennük rebarbara, hagyma, póráhagyma, paradicsom és répa; valamint ribizlibokor és egyéb bogyósok, főleg lekvárnak, dzsemnek valók.

Mielőtt véget ért az iskolaév, szüleim minden évban megengedték, hogy társaimmal összegyűljünk a cseresznyefa körül. Néhány bátor társam fölmászott velem a felső ágakra is; onnan dobáltuk le a cseresznyét a kevésbé vakmerő barátaimnak. Amikor abbahagytuk, a szánk csupa piros volt és lila. Legföljebb azt igyekszem elfelejteni, hogy mindig akadt valaki, aki túlette magát, és ezért drágán megfizetett egy kis gyomorrontással. Az önmérsékletet legjobb korán megtanulni.

Az eperszezon eperkúrát jelentett. Már akkor ez volt a kedvenc gyümölcsöm, és legalább hat héten keresztül mindennap ez volt a desszert; az epret szó szerint percekkel az elfogyasztása előtt szedtük le. Télen ugyanezt a műsort csináltuk végig a meggyel, és mi imádtuk a pite fanyar ízét is. (A gyümölcs azon ritka ételek egyike, amelyet szozonon kívül is élvezni már magában is művészet, és kevesen tudják olyan jól eltenni, mint a francia nők.)

Málnát és szedret szezonban ettünk, általában nyersen, magában, de oly sok termett, hogy anyám mindig lefagyasztott belőlük (sajnos, az eperrel ezt nem lehet megtenni, ez is fokozza misztikus nagyszerűségét, ám a legtöbb bogyó lefagyasztható). Voltak olyan bogyós gyümölcsök, amelyek Elzászba vadon nőttek, túl a kerítésünkön. Nagyanyám - nagy fabotjár maraokra fogva - felfedező utakra vezényelte a családot. Háza mögött az erőben fantasztikus vadáfonyabokrok voltak, ez volt az ő titkos kertje. Nagyanyámnak rengeteg áfonya kellett a pitéhez, az elzászi áfonya ugyanis aprócska gyümölcs, nem olyan, mint itt Amerikában. Ráadásul sokkal ízletesebb is, egyszerre édes és savanyú, közben kicsit még csípős is.

A világ nagy részén a nyár a barackot és a dinnyét jelenti, később a körtét, majd, őszbe fordulván, az almát. Franciaországban megszállottan fogyasztjuk a szilva megannyi változatát, nyártól ősz végéig, körülbelül 15 millió kilót évente! Otthon a szezon a nyár végén kezdődött a la mirabelle-lel - ez a fajta kizárólag Kelet-Franciaországban terem. Kicsi, kerek, lédús, édes és sárga - nem nagyobb, mint a koktélparadicsom, finom illata egyszerre idézi a vaníliát és a mézet. Gyakoribb változat Franciaországban a la quetsche, a hosszúkás, keményebb hejú, lila, zamatos szilva. Végül pedig ott az a szilvafajta, amit egész évben eszem - ez is része a wellness-programomnak. La prune d'Ente a neve, ez is lila, és Franciaország délnyugati részén ebből készül a híres pruneaux d'Agen, az ageni aszalt szilva. Az aszalt szilva teli van vitaminnal, magas a rosttartalma és enyhe hashajtó, sok káliummal, kalciummal és magnéziummal. A francia nők az aszalt szilvát kiváló méregtelenítőnek tartják; kitisztítja a szervezetet, fenntartja a nyomelemek egyensúlyát, ezért aztán jó lenne a gyerekeket is megtanítani arra, hogy szeressék. Mindenkinek jót tesz, nem csak az idősebbeknek.

Ha a francia nők gyümölcs-szeretetéről van szó, a citrom kihagyhatatlan. Ha valaha ültél már egy napsütötte kávézó teraszán francia nővel, tudod, hogy gyakran kér citron presse-t a kávé vagy ásványvíz előtt (vagy helyett). Ez tiszta citromlé, amelyhez hideg vagy meleg vizet adunk (de cukrot ne, könyörgöm!). Reggelire is fogyasztható (egy fél citrom leve elég). Népszerű az Olaszországból kölcsönzött ötlet is, a canarino: a friss citromból készült tea. Ha sikerül megkedvelnünk a citromot, igen jót teszünk vele a stabilizációs szakaszban.

A gyümölcsfogyasztás az egyik legbeszédesebb különbség a francia és az amerikai táplálkozási szokások között. Túl sok amerikai nő eszik belőle túl keveset (ha ugyan egyáltalán), és ugyan ki tehetne szemrehányást nekik, látván, hogy szupermarketekben vásárolnak, s az ott föllelhető ízetlen, kifényesített, gyors és természetellenes érésre "kényszerített" kínálatra szorulnak... A gyümölcs a francia élet egyik legfontosabb eleme, legyen hát a te életedben is az! És nincs kifogás, hiszen még elkészíteni sem kell. Csak tudni, hogy mikor mi kapható, és mit lehet eltenni későbbre. Ha egyszer egy héten elmész oda, ahol a legjobbat árulják, igen könnyen emelheted az életminőséged. Ha eljutsz a piacra, rendelkezésedre áll az evés egyik koronája! Ha nem, akkor a frissen importált narancs és grapefruit igazi finomság novembertől februárig, amikor a legtöbb helyen épp nincs szezonális gyümölcs.

A provanszál konyha alapvető elemét la pomme d'amour néven is ismerik: a szerelem almája. A paradicsom - ezt még a gyerek is tudja - gyümölcs. Nyersen leginkább a szezon idején javaslom. Télen semmire nem vágyom annyira, mint egy szem valódi paradicsomra - de persze nincsen. Ez a tény csak növeli az értékét egész nyáron. Ne hagyd, hogy a "téli paradicsom" külseje megtévesszen, várd ki a szezont. A telet inkább koktélparadicsommal vészeld át (abból jót is kapni egész évben); a paradicsomkúrát hagyd nyárra, amikor a paradicsom hegyekben áll a piacon. Sok A- és C-vitamin van benne, valamint vas, kálium és más hasznos anyagok.

Ne feledd, hogy a ritka sárga fajtát leszámítva (ami remek vizuális élmény bármilyen paradicsomos ételben), az érett paradicsom ragyogó piros. De a jó szín még nem elégséges bizonyíték a minőségre. Ha nincs érett illata (vagy egyáltalán nincs illata), akkor nem jó. Ne tedd hűtőbe, ha érezni akarod a természetes ízét. Hagyd kint a konyhapulton, és csak evés előtt mosd meg. Télen pedig használj paradicsompürét a mártásokhoz.